Ahogy az alcím is mondja – Revü a Vacsorán – ezúttal az este folyamán a közös nyomozás helyett, a zenés színházra, a humorra, a revüre tevődik a hangsúly. A borzongást, a zenét, a fekete humort, a társaságot, a revü világát és a finom ételeket egyaránt kedvelőknek kínáljuk ezt az újszerű estét, mert mindezt megtalálhatják ebben a színházi előadásban.
Mindannyian álmodozunk és vágyakozunk egy olyan világba, melyben egészen mások lehetünk, mint akik valójában vagyunk. Ilyen hangulatot teremtettek régen az éjszakai lokálok, ahol a sötét és cigarettafüstös zugokban italt kortyolgatva csodálta a mulatni vágyó közönség, a szubretteket, bűvészeket és illuzionistákat. Epekedve hallgatták, vágyaik és álmaik megtestesítőjét a furcsa, titokzatos és elérhetetlen Dizőzt, aki megjelenésével és sanzonjaival hódított. A revü világában feltűnő, különös és furcsa művészcsapattal – Káró Királlyal, a bűvésszel és illuzionistával, Bébikével, a szubrettel és Bellamieval, a társulat vezetőjével – találkozhatunk mi is, ha A Dizőz halála című vacsoraszínházat választjuk.
Írta és Rendezte: Vörös Róbert
Szereplők:
Káró Király – Széll Attila
Bellamie – Pásztor Tibor / Barnák László
Bébike – Tornyi Ildikó / Molnár Gyöngyi
Dizőz – Udjah Olzsál Lola
A kísérőzenét írta, zongorán kísér – Nyitrai László